Ki veszi magának a fáradtságot, hogy az egyes parancsolatokat át is érezze? Minden komolyan gondolkodó embert elfoghatna, el kellene, hogy fogjon az iszonyat, amikor látja, hogy a gyermekek, a felnőttek mily könnyelműen szoktak bánni Istenük parancsolataival.
Az iskolában megtanítják és felületesen átbeszélik a parancsolatokat. Az ember örül, ha szó szerint elsajátította őket, és úgy-ahogy tud róluk beszélni, amíg fennáll annak a veszélye, hogy megkérdezik tőle. Amikor azonban kilép az iskolából a társadalmi életbe, akkor a parancsolatok e szó szerinti hangzása is hamarosan feledésbe merül, és vele együtt az értelmük is. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy az embert valójában egyáltalán nem is érdekelte, hogy Ura és Istene mit vár el tőle.
Ám Isten ezzel nem vár el semmit, hanem szeretetből azt adja minden embernek, amire feltétlenül szüksége van! A Fényből ugyanis látták, hogy az emberek mennyire eltévelyedtek. Ezért Isten, mint egy nevelő, akire mindig lehet számítani, megmutatta nekik az utat, amely elvezeti őket a szellem fényes birodalmában való örökléthez, tehát boldogságukhoz, míg ha nem követik ezt az utat, annak az emberek boldogtalanságához és pusztulásához kell vezetnie!
Éppen ezért voltaképpen nem is helyes parancsolatokról beszélni. Sokkal inkább nagyon jószándékú tanácsokról, az anyagi világon át vezető helyes út megmutatásáról van szó, mely világnak a megismerésére maguk az emberi szellemek vágytak.
Ám még ennek a szép gondolatnak sincs semmilyen hatása az emberre. Szó szerint túlságosan is mélyen beleásta magát saját gondolatmeneteibe, és semmi mást nem akar meglátni vagy meghallani a saját maga által felépített nézeteken kívül, melyeket csekélyke földi tudása engedett összetákolni.
Nem érzi, ahogyan az anyagi világ állandóan távolabb, egyre távolabb sodorja egészen addig a határig, ahol legutolsó alkalommal kerül a „vagy-vagy” döntés elé, mely ezúttal egész léte számára sorsdöntő lesz, amely után majd végig kell járnia választott útját, anélkül hogy arról még egyszer vissza tudna fordulni, még akkor sem, ha végül felismerésre jut. A felismerés akkor már túl későn érkezik, és csak ahhoz járul hozzá, hogy tovább növelje kínjait.
Hogy Isten az embernek ebben segítsen, s az tévelygései ellenére még idejébenfelismerésre tudjon jutni, a harmadik parancsolatot adta neki, azt a tanácsot, hogy szentelje meg az ünnep napját!
Ha az ember betartotta volna ezt a parancsolatot, idővel fokozatosan már mindenkiben felébredt volna a vágy, hogy a Fény felé törekedjen, s a vággyal végül még az az út is megmutatkozott volna, amely felvitte volna vágyai beteljesüléséhez, melyek egyre jobban megerősödve imává sűrűsödtek volna. Akkor az ember ma másként állna a világban! Átszellemülten, éretten arra a birodalomra, melynek most el kell jönnie.
Ti tehát hallgassatok a parancsolatra, és cselekedjetek úgy, hogy betartása egyengesse utatokat.
Szenteld meg az ünnep napját! Neked kell megszentelni! Teljesen világosan benne van a szavakban, hogy az ünnepnek neked kell megadni az ünnepélyességet, hogy azt neked kell önmagad számára megszentelni!
Az ünnepnap a pihenés ideje, tehát az, amikor kipihened a munka fáradalmait, amit utad ró rád a Földön. Az ünnep óráinak, a pihenőnapnak azonban nem adsz ünnepélyességet, ha közben csupán a testeddel akarsz foglalkozni. Akkor sem, ha a játékban, az ivásban vagy a táncban keresel szórakozást.
A pihenőnapnak arra kell vezetnie, hogy nyugodtan visszavonulj gondolataidba és érzéseidbe, hogy áttekintsd addigi földi életed, mindenekelőtt azonban mindig az elmúlt hét magad mögött hagyott munkanapjait, és tapasztalataidat hasznosítsd a jövőbe. Hat napot az ember mindig át tud tekinteni, ami azon túl van, azt könnyen elfelejti.
Közben nem marad el, hogy érzéseid lassan feljebb emelkednek, és az Igazság keresőjévé válsz. Ha valóban kereső vagy, akkor egy út is megmutatkozik előtted. S ahogyan itt a Földön egy új, számodra addig ismeretlen úton is csak vizsgálódva, kutatva jársz, ugyanúgy kell az előtted újonnan feltáruló szellemi utakon is figyelmesen lépésről lépésre haladnod, hogy a lábad alatt mindig biztos legyen a talaj. Nem szabad ugrálnod, mert úgy nagyobb a bukás veszélye.
Földi léted ilyen jellegű gondolkodással és érzésekkel eltöltött pihenőnapjai által sohasem fogsz semmit sem veszíteni, hanem csak nyerni.
Templomba-járással senki sem szenteli meg az ünnep napját, ha ugyanakkor azután a pihenés óráiban nem akar elgondolkodni azon, amit ott hallott, hogy azt helyesen magába fogadja és szerinte is éljen. A pap nem szentelheti meg neked a napodat, ha ezt te magad meg nem teszed. Mérlegeld újra és újra, hogy Isten Igéjének valódi értelme teljesen összhangban áll-e cselekedeteiddel. Ily módon szenteled majd meg az ünnep napját; ugyanis a nyugodt elmélyülés által ekkor kapja meg az ünnepnap azt a tartalmat, amelynek céljából rendeltetett.
Így minden egyes ünnepnap mérföldkővé válik utadon, amely visszahatásában durvaanyagú tevékenységed napjainak is azt az értéket kölcsönzi, amelyre ezeknek a napoknak lelked éréséhez szükségük van. Ekkor nem hiába élted meg őket, és állandóan előbbre jutsz.
Megszentelni nem azt jelenti, elfecsérelni. Mihelyt elmulasztod megszentelni az ünnep napját, azt az időt vesztegeted el, amely érésedre adatott. A világfordulat után pedig, melynek sugarai most lassan körülzárnak benneteket, már csak rövid idő adatik arra, hogy az elmulasztottakat behozzátok, feltéve, hogy közben minden megmaradt erőtöket latba vetitek.
Szenteljétek meg ezért az ünnep napját! Akár otthonotokban, ám még jobb, ha a természetben, amely hozzásegít benneteket ahhoz, hogy gondolkodásotokban és érzésetekben is éberek legyetek! Így teljesítsétek az Úr parancsolatát. A ti javatokat szolgálja!