Ne ölj!

Verd csak a melled, ó ember, és magasztald magad fennhangon, hogy nem vagy gyilkos! Hiszen ölni azt jelenti, gyilkolni, és meggyőződésed szerint te sohasem szegted meg az Úr e parancsolatát. Büszkén léphetsz elébe, félelem és szorongás nélkül, reménnyel telve várhatod, hogy életed könyvét épp ezen az oldalon üssék fel.

De vajon elgondolkodtál-e már valaha is azon, hogy létezik elölés is, s hogy elölni ugyanazt jelenti, mint megölni?
Nincs semmilyen különbség. Egyedül te teszel különbséget kifejezésmódodban, beszédedben; hiszen a parancsolat nem azt mondja egyoldalúan: Ne ölj meg semmilyen durvaanyagú földi életet! Hanem a maga nagyságában, átfogóan, röviden így szól: Ne ölj!
Például egy apának volt egy fia. Az apát kicsinyes, földhözragadt becsvágy űzte, hogy fia mindenáron főiskolát vagy egyetemet végezzen. E fiúban azonban olyan adottságok szunnyadtak, melyek arra ösztönözték, hogy valami mást csináljon, olyat, amiben tanulmányait egyáltalán nem tudta volna felhasználni.
Teljesen természetes volt tehát, hogy a fiú egyáltalán nem érzett kedvet a rákényszerített tanuláshoz, s erőt sem volt képes hozzá örömmel kifejteni. Az apa azonban engedelmességet követelt. A fiú pedig engedelmeskedett. Egészsége rovására törekedett arra, hogy teljesítse apja akaratát. Mivel azonban mindez a fiú természete, magában hordozott adottságai ellen volt, teljesen magától értetődő következményként teste is szenvedett miatta.
Nem akarom tovább fejtegetni ezt az esetet, mely oly sokféleképpen ismétlődik a földi létben. Cáfolhatatlan azonban, hogy az apa itt saját becsvágya vagy önfejűsége által fiában megpróbált valamit elölni, ami a fiú földi fejlődéséhez adatott! Sok esetben valóban sikerül is elölni ezeket az adottságokat, mivel fejlesztésük a későbbiek során már aligha lehetséges, mert az erre szolgáló egészséges erő legnagyobb részét a legjobb időben törik meg, s könnyelműen a fiú természetétől idegen dolgokra pazarolják el.
Az apa ezáltal tehát súlyosan vétkezett a „Ne ölj!” parancsolat ellen. Arról nem is beszélve, hogy tettével megfosztotta az embereket valamitől, ami a fiú által talán nagyon is hasznukra lehetett volna! Az apának azonban szem előtt kell tartania, hogy bár a fiú vele vagy anyjával szellemi rokonságban áll, vagy állhat, ennek ellenére a Teremtő előtt mégis egy önálló személyiség marad, aki köteles saját javára fejleszteni azokat az adottságokat, melyeket földi életére kapott.
Sőt, Isten kegyelméből a fiúnak talán így adatott volna meg, hogy feloldozza súlyos karmáját, azáltal, hogy olyasvalamit fedez fel, ami az emberiségnek bizonyos értelemben nagy hasznot hozott volna!
Így különösen súlyosan nehezedik az akadályozás e bűne az apára vagy az anyára, akik kicsinyes földi szemléletüket a nagy sorsfonalak fölé helyezték, és ezáltal visszaéltek szülői mivoltuk hatalmával.
Nincs ez másképpen akkor sem, ha a szülők gyermekeik házassága alkalmával képesek engedni, hogy eluralkodjanak eszük kicsinyes és földhözragadt érdekszámításai. Milyen gyakran megesik, hogy közben kíméletlenül elfojtják gyermekük legnemesebb érzését, s megteremtik ugyan a gyermek földi gondtalanságát, de ugyanakkor lelki boldogtalanságát is, amely a gyermek létét tekintve meghatározóbb, mint a pénz és a földi javak.
A szülőknek természetesen nem kell gyermekük minden álmának vagy kívánságának engedniük. Nem ez jelentené szülői kötelességük teljesítését. Követelmény azonban a komoly vizsgálódás, melynek soha nem szabad egyoldalúan földinek lennie! A szülők viszont éppen ezt a vizsgálódást, s ennek is önzetlen formáját, csak ritkán vagy egyáltalán nem alkalmazzák.
Ezernyi változata van az ilyen eseteknek. Nem szükséges erről tovább beszélnem. Gondolkodjatok el rajta magatok, hogy ne vétkezzetek Istennek e parancsolatban lévő ennyire jelentőségteljes Igéje ellen! Nem is sejtett utak nyílnak majd meg előttetek!
Persze a gyermek is képes szülei jogos reményeit elölni! Ha képességeit nem fejleszti a szükséges módon, hogy általuk valami nagy dolgot érjen el, miután a szülők eleget téve kívánságának, megengedték, hogy azt az utat válassza, amelyiket szeretné. Ebben az esetben a gyermek szintén elöli szülei nemes érzéseit, és durván megsérti a parancsolatot!
Akkor is ez történik, amikor az ember valamilyen módon becsap egy igaz barátot, vagy visszaél a bizalommal, amivel valaki megajándékozta. Ezáltal megöl és megsebez a másikban valamit, ami valódi életet rejt! Ez vétek Isten Igéje ellen: Ne ölj! Rossz sorsot hoz neki, melyet fel kell majd oldania.
Láthatjátok, az emberek számára valamennyi parancsolat csak a legjobb barát, hogy hűségesen védelmezzen a rossztól és a fájdalomtól! Ezért úgy szeressétek és becsüljétek őket, mint a kincset, melynek őrzése csupán örömöt hoz nektek!