Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!

Ha valamelyik embertársad megtámadod és úgy megvered, hogy az megsebesül, és esetleg még ki is rabolod, akkor tudod, hogy megkárosítottad és földi büntetés lesz az osztályrészed.

Közben arra már nem gondolsz, hogy ezáltal egyidejűleg egy olyan kölcsönhatás szálaiba is belegabalyodsz, amely semmilyen önkényességnek sincs alávetve, hanem igazságosan nyilvánul meg egészen a lélek ama legkisebb rezdüléséig, melyet egyáltalán nem veszel figyelembe, melyet egyáltalán nem tudsz megérezni!
S e kölcsönhatás nem áll semmilyen összefüggésben a földi büntetéssel, hanem teljesen függetlenül, csendesen és önállóan működik, az emberi szellem számára azonban olyannyira megkerülhetetlenül, hogy sehol az egész Teremtésben nem talál olyan helyet, amely megvédhetné és elrejthetné.
Amikor ilyen durva támadásról és erőszakos testi sértésről hallotok, fel vagytok háborodva. Ha ezt olyan emberek szenvedik el, akik közel állnak hozzátok, még meg is rémültök és el is borzadtok! Közben az már kevésbé zavar benneteket, ha időnként azt halljátok, hogy egy távollévő embert másvalaki ügyesen megválogatott rosszindulatú szavakkal, vagy gyakran csupán nagyon kifejező gesztusokkal, melyek többet sejtetnek, mint amit szavakkal el lehet mondani, rossz fénybe állít.
De jól jegyezzétek meg: egy durvaanyagú támadást sokkal könnyebb jóvátenni, mint egy lélek elleni támadást, melyet a tekintély aláásása révén szenved el.
Ezért úgy kerüljétek a rosszindulatú hírbehozás valamennyi útonállóját, mint a durvaanyagú gyilkosokat!
Ők éppúgy vétkesek, és nagyon gyakran még rosszabbak! Amilyen kevés részvétet tanúsítanak az általuk kikezdett lelkek iránt, éppoly kevéssé fog segítő kéz nyúlni feléjük a túlvilágon, amikor majd könyörögnek érte! Rideg és könyörtelen az a vészterhes késztetés bensőjükben, hogy másokat, számukra sokszor ismeretlen embereket becsméreljenek, ezért majd százszor nagyobb ridegség és könyörtelenség lesz osztályrészük azon a helyen, mely rájuk vár, mihelyt földi testüket egykor el kell hagyniuk!
A túlvilágon még a rablóknál és tolvajoknál is számkivetettebbek és mélyebben megvetettek lesznek; hiszen egy közös kárörvendő és megvetendő vonás járja át az ilyenek egész fajtáját, az úgynevezett kávézgatóktól kezdve egészen azon romlott teremtményekig, akik attól sem riadnak vissza, hogy önszántukból tett eskü alatt hamisan tanúskodjanak olyan embertársuk ellen, akinek sok mindenért lett volna okuk köszönetet mondani!
Úgy bánjatok velük, mint a mérges csúszómászókkal; hiszen mást nem érdemelnek.
Mivel az egész emberiségből teljes egészében hiányzik az a magasztos, egységes cél, hogy Isten Országába jusson, ezért az emberek, ha ketten vagy hárman összejönnek, nem tudnak egymásnak mit mondani, és így a másokról való pletykálást, mint kedvessé vált szokásukat ápolják, melynek szánalmasságát már egyáltalán nem képesek belátni, mert ennek fogalma az állandó gyakorlás hatására teljesen elveszett.
A túlvilágon majd tovább fognak üldögélni egymás társaságában, és kedvenc témájuknak hódolnak, míg le nem telik a felemelkedés utolsó lehetőségére biztosított idő, amely talán szabadulást hozhatott volna számukra, és elragadja őket az örök bomlás, ahová az anyag valamennyi durva- és finomanyagú fajtája kerül, hogy megtisztuljon mindattól a méregtől, amit azok az emberi szellemek vittek bele, akik nem érdemlik meg, hogy megtarthassák nevüket!